A computer korát éljük! Velem együtt sokan vallhatják, hogy igazából archaikus kor ez. Alig néhány évtizede, hogy Neumann János gondolkozott a számológépekről, s ma az évezred előtt 10 évvel reklámok, hirdetések ezrei győznek meg nélkülözhetetlenségükről. Kezdünk felébredni, hogy a csodás masinák valóban technikailag megváltoztatják világunkat, átformálják gondolkodásunkat, nemcsak az ember avatkozik a gépekbe, formál, fejleszt, hanem „ők is” – megszemélyesítve – alaposan átformálják majd az alkotót. A viszony tisztázása a jövő feladata lesz.

– A Barják család kiállításán a gép és az ember egy lehetséges viszonyának az eredményeit láthatják a falakon, amit vizuális művészetnek, vagy szerényebben computer grafikai tárlatnak nevezhetnénk.
Ha valakiben kételyek támadnak arról, hogy művészetről van-e szó, –a magam részéről csöppet sem riadnék vissza a szó használatától.

Persze tudom, a kérdés nem ilyen egyszerű. Az, hogy milyen mértékben nevezhetjük művészetnek azt, ami a számítógépek körül ma folyik – a kérdés kikerülhetetlen.

Hol van a határ a ma már ezerszámra beépített művészi, gépi rutinok, készen kapott sémák ügyes manipulálása, és a világ megragadására célzott alkotás között?

Feltétlenül egyedi-e ami művészi, a művészet demokratizálódásának ellenreakciója újabb akadémizmust szül-e, méghozzá a hiperkonzervatívizmus szintjén?

Úgy gondolom, hogy e kérdések eldöntése is a jövő feladata lesz.

Bár nem fejezve be a kérdést, tudniillik, hogy művészet-e az amit látnak, emlékeztetnem kell Önöket arra, hogy a fotó keletkezésének időpontjában, amikor a festészet még élte virágkorát, ki gondolta volna, hogy a technika által létrehozott kép karrierje a művészetig fog hatolni, és ma már senki sem kérdőjelezi meg e művészeti műfaj létjogosultságát. Más kérdés, hogy mindent lehet alapfokon és profi módon művelni. A Barják házaspár úgy gondolom, hogy az utóbbiról már bizonyított, hiszen a II. Digitart Nemzetközi Komputerművészeti Pályázaton, amelyen 10 országból érkezett 360 mű közül választották ki a legjobbakat, figyelemre méltó sikereket értek el.

Barják László a számítógépes grafika kategóriában az értékes 3. díjat, míg felesége Barják Györgyi a KSH SZÜV Győri számítóközpontja különdíját kapta meg.

Ma, amikor tudjuk, hogy a világ szerencsésebbik felén computerművészeti stúdiók, laboratóriumok, tanszékek sorát támogatja az ipar legfejlettebb számítástechnikai eszközeivel, szoftverfejlesztő teamekkel és sok-sok pénzzel, akkor minden hazai eredménynek akár lokálisnak is örülnünk kell.

Vannak persze előzmények, hiszen a magyarok a számítógépes művészet úttörői között csakúgy, mint a számítástechnika megalkotói között kiemelkedő szerepet játszottak, így Franciaországban Victor Vasarely, Schöffer Miklós, Molnár Vera, vagy az USA-ban Julesz Béla, Csuri Károly – mint mondtam külföldön. A nyugati világban még mindig tart az ipar beszállása a számítógépes művészetbe, az ausztriai Ars Electronika, a franciaországi Festival Arts Electroniques, a kanadai Images de Future, az USA-beli Siggraph fesztiválok korlátlan technikai lehetőséget kínálnak a művészeknek.

És itthon? Vajmi kevés.

Van a magyar computerművészetben jelentős alkotókat tömörítő Novotrade Stúdió kereskedelmi vállalat, az ő művészetpártolásuk elszigetelt a hazai viszonyoktól. Az önállóan tevékenykedő művészek pedig teljesen magukra vannak hagyva.

És van a DIGITART Stúdió Egyesület, amely a Soros Alapítvány támogatásával működik. Ebből finanszírozta gépparkját, működési feltételeit és azt a 12 európai kiállítást, amelyen a magyar computerművészek a világ előtt szerepelhettek.

Magyarországon a DIGITART 1990 januári Ernst Múzeumbeli első nemzetközi kiállítása és fesztiválja volt az az esemény, amikor a legjelentősebb hazai művelők a nagy nyilvánosság elé kerülhettek – közülük hozott értékes díjakat a Barják házaspár hazánknak és a megyénknek egyaránt.

Gratulálunk nekik.

Részemről további munkájukhoz sok sikert, támogatókat! És eredményeket kívánok.

Ezzel a kiállítást megnyitom.